📅 2023-03-27 10:58:17
Teszt Egy exkluzív sajtóesemény keretein belül idehaza is bemutatta új, P szériás ThinkStation munkaállomásait a Lenovo, amelyeket az egyesült királyságbeli székhellyel rendelkező Aston Martinnal közösen terveztek. Az eseményen ugyan James Bond nem tette tiszteletét, ettől függetlenül a Lenovónak sikerült valami olyat alkotnia, amit még az Apple is megirigyelhet. Három új csúcskategóriás asztali munkaállomást is leleplezett a Lenovo, amelyekkel nem az átlagfelhasználókat szeretnék megcélozni – a készülékek teljesítménye ugyanis akkora, hogy azzal a legtöbb számítógép-felhasználó nem nagyon tudna mit kezdeni. Név szerint a ThinkStation P5-ről, P7-ről és PX-ről van szó, amiket még véletlenül sem „pé iksznek”, hanem „pé tíznek” kell ejteni; ezt maga a Lenovo kötötte a lelkünkre. Igazi erőház A különböző nagy teljesítményű munkaállomásoknak mindig is megvolt és meg is lesz a piacuk. A túloldalon ezt a szintet az Apple Mac Prója képviseli, aminek újratervezett változatát 2019-ben mutatta be az amerikai vállalat, teljesítménye pedig akkora volt, hogy az egyből piacvezető lett – még a több mint 25 millió forintos ár ellenére is, már ami a minden hájjal megkent modellt illeti. A gépet négy év után az idei WWDC-n frissítette a vállalat, amelybe a korábbi Intel és AMD chipek helyett már az Apple saját fejlesztésű M2 Ultra nevezetű lapkája került, a specifikációs frissítés azonban rendkívül felemásra sikerült. https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4949/49490/494906/49490682_bd15dce7e9849229ed80160416c30932_wm.jpg Fotó: Lenovo Míg bizonyos területeken az új Mac Pro gyorsabb és erősebb, addig más területeken gyengébb lett az elődhöz képest, az M2 Ultra ugyanis még nincs azon a szinten, amelyen a 2019-es kimaxolt Mac Pro volt. Ebből kiindulva rendkívül jó helyzetbe került a Lenovo, a ThinkStation PX-et ugyanis olyan bika hardverrel szerelték fel, amitől csoda, hogy nem szakad be alatta a föld. Az Aston Martinnal közösen tervezett, hőtechnikailag rendkívül fejlett házzal rendelkező készülék akár a legújabb, 120 MAGOS, KETTŐS, NEGYEDIK GENERÁCIÓS INTEL XEON SCALABLE PROCESSZOROKKAL ÉS AKÁR NÉGY DARAB 48 GB-OS NVIDIA RTX 6000 ADA GENERÁCIÓS GRAFIKUS EGYSÉGGEL IS SZERELHETŐ, aminek köszönhetően a legösszetettebb számítástechnikai munkafolyamatokat is zökkenőmentesen futtatja. A Lenovo szerint a készülék az erő és a teljesítmény korábban nem ismert szintjére emeli a vállalat portfólióját – nem helyettesíti, hanem túlmutat a korábbi P920-on, és olyan munkafolyamatokat, felhasználási lehetőségeket biztosít, amelyeket a korábbi munkaállomások nem tudtak támogatni. A ThinkStation PX ezzel egyértelműen a Lenovo legerősebb, legnagyobb teljesítményű asztali munkaállomása lett, ami több magot és nagyobb bővíthetőséget kínál a korábbiaknál – nem utolsósorban pedig még egy részben magyar termékről is van szó, az új ThinkStation gépeket ugyanis a Lenovo nemrégiben átadott üllői gyárában szerelik össze. Mindezek mellett a PX-et úgy tervezték, hogy ott is elférjen, ahol eddig egyetlen más munkaállomás sem, áthidalva a szakadékot az asztali számítógépek és az adatközpont között; ezáltal lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy bárhonnan gyorsabban és hatékonyabban dolgozhassanak. A kisebb sem kevesebb Mint említettük, az új ThinkStation család három készülékből áll. A csúcsok csúcsát a PX képviseli, azonban a P7-et és a P5-öt sem kell félteni. Az akár három NVIDIA RTX 6000 Ada videókártya teljesítményével kombinálva a P7 a nagy testvérhez hasonlóan szintén képes a hatalmas adathalmazok kezelésére és a számításigényes, több szálon futó feladatok elvégzésére. Adattudósok, mérnökök és top kreatívok számára tervezték, akik így megtapasztalhatják a végponttól végpontig terjedő munkafolyamatok teljesítményét többek között a játékfejlesztés, a 3D renderelés, a számítási áramlástan területén. A P5 ezzel szemben már valamivel visszafogottabb teljesítménnyel, ám jóval elérhetőbb árcédulával rendelkezik – a Lenovo szerint a tervezők, mérnökök és kreatívok számára egyaránt optimális munkaállomás hatékonyan támogatja a számításigényes feladatok széles skáláját, beleértve a BIM, az összetett 3D CAD, a VFX és az edge telepítéseket. A kényelmes, elölről elérhető tárolónak és a nagy teljesítményű konfigurációknak köszönhetően a P5 mai terhelési igényekhez igazodó rugalmassága is megmutatkozik. image00002 Fotó: Lenovo Az Aston Martinnal közösen tervezve A teljesítmény mellett az új készülékek különlegessége, hogy azokat az aerodinamika mesterével, az Aston Martinnal együttműködve fejlesztette a Lenovo, a lehető legmagasabb hőtechnológiai megoldások eléréséhez. Az Aston Martin neves autógyártóként és a luxusjárművek piacának vezetőjeként jól ismeri a Lenovo mérnökeinek hőtechnikai és ergonómiai kihívásait, így remekül ki tudta egymást egészíteni a két vállalat tervezőcsapata. A három évig tartó közös munka során az új termékek minden részletét figyelembe vették, hogy a legerősebb, professzionális komponensek maximális teljesítményét biztosító, legoptimálisabb légáramlást biztosítsák. A Lenovo szerint a termékek új szintre emelik a háromcsatornás hűtést az újratervezett légterelőkkel és a nagyobb, háromdimenziós, hatszögletes szellőzőnyílásokkal, amelyek lehetővé teszik az akadálytalan légáramlást – biztosítva a maximális hideglevegő be- és meleglevegő-kiáramlást. A készülékek már elérhetőek a Lenovo értékesítőpartnereinél, részletesebb tájékoztatást ide kattintva kaphat.
📅 2023-01-26 11:14:56
Lorem Ipsum is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s, when an unknown printer took a galley of type and scrambled it to make a type specimen book. It has survived not only five centuries, but also the leap into electronic typesetting, remaining essentially unchanged. It was popularised in the 1960s with the release of Letraset sheets containing Lorem Ipsum passages, and more recently with desktop publishing software like Aldus PageMaker including versions of Lorem Ipsum. <> ! ' ""
📅 2022-11-30 20:51:06
A közel 18000 darabot őrző gyűjteményben az ősi eredetű csigacsont játékoktól kezdve a polgári világ míves kivitelű gyári játékain át számos különlegesség és ritkaság található.